Monday 11 January 2010

Egy hónappal India után...

...gondolatban még néha ott vagyok, de lassan kezd csak emlékként megmaradni az egész. Néha amikor a kint maradt barátokkal beszélgetek eszembe jut ez-az amit még mindenképpen szeretnék itt leírni, de sajnos listát nem írtam róluk, ezért a felét el is felejtettem már.

Ott voltam elmaradva, hogy Mumbai és vizsga, azelőtt pedig November végén számoltam be a Balakalakaar-ról - a kettő közötti eseményeket megpróbálom szépen rekonstruálni majd. Szerencsére mindenhol mindig fotóztam, így csak vissza kell nézzem a képeket és máris tudni fogom hogy mire is szerettem volna még kitérni.

Boldog Új Évet mindenkinek, és akkor kezdődjön (vagy inkább folytatódjon) az indiai élménybeszámoló.

Tuesday 8 December 2009

A történelem fordít egy lapot, lejárt a vizsga, sok a változás körülöttem

Na, hogy eloszlassam a kételyeket, és megköszönjem a sok jókívánságot, essük túl rajta: a vizsga mehetett volna jobban is. A matek okés volt (750 a 800-ból), de a verbalra már kifulladtam a megfázás és társai miatt(450 a 800-ból). Az esszék eredménye két hét múlva lesz. A TOEFL szerencsére jó lett (117 a 120-ból), úgyhogy legalább azzal nincs baj.

És a vizsgáról ennyi elég is lesz, megyek összeszedem magam a tragédia után, és holnaptól belevetem magam Mumbaiba, már amennyire lázasan, köhögve, étvágytalanul lehet élvezni a városnézést.

Jönnek a retrospektív beszámolók rövidesen, és még közel sincs vége az indiai kalandoknak, hiszen itt van Mumbai, jön a család, lesz itt még Delhi, Agra, Jaipur, minden.

Persze az egyetemi jelentkezés és társai még hátra van, de az egy másik történet, ott még történhet csoda. Ami még emítésértékű, hogy kaptam egy másik gyakornoki ajánlatot, egy magazinhoz hívtak fotósnak, főként divat és portréfotókhoz (ha jól értettem), de - és akkor ez itt a hivatalos bejelentés helye - én Januártól a DFT Hungáriánál fogok dolgozni, úgyhogy erre illedelmesen nemet is mondtam. De a fotózást nem hagyom abba :-)

Monday 7 December 2009

Vizsgaláz Mumbaiban

Az agyamat ellepte egy vizsgaláznak nevezett nagy, homályos köd, amiben rendesen lélegezni sem lehet, kilátni belőle szintén nem lehet, és már nagyon elegem van belőle.

Egész héten tanultam, semmit nem láttam még Mumbaiból, de aztán holnap estétől Szombat délutánig városnézés lesz ezerrel, nagy evések, vásárlás, fotózás, minden. Enni alig mertem az elmúlt héten nehogy kiújuljon a múlófélben levő rohamos hasmenésem, bár amint a vizsgára gondolok kiráz a hideg, majd kiver a meleg, majd pisilnem kell.

Olvasgatom a neten hogy Magyarországon tombol a H1N1. Utánaolvastam a tüneteknek a neten, és egy csomót sikerült felismernem közüle, fáj a fejem, légzési nehézségeim vannak... Persze ezeket a H1N1en kívül a vizsgaláz is okozhatja, majd meglátjuk holnap mi lesz.

Ma éjjel hotelben lakom, közel a vizsgaközponthoz, azt hittem soha nem fogom megtalálni, de végülis ez is sikerült, lassan valami díjjal kellene jutalmazzam magam amiért túléltem az indiai valóságot Mumbaiban.

Megyek vissza tanulni, holnap tessék szorítani, retrospektív beszámolók hada fog következni a legendás 28 órás vonatozásról, olvasni nem tudó riksavezetőkkel való veszekedésekről, mumbai sétákról, az eddigi legnagyobb hasmenés körülményeiről és a csodálatos gyógyulásról, és sokminden másról. Illusztrációk is lesznek, stay tuned!

Sunday 29 November 2009

Egy nappal a Nagy Utazás előtt, két mellékhelysiges szessön között

Az utóbbi időben ritkultak a bejegyzések, mert besűrűsödtek az események.

Holnap reggel indulok Mumbaiba, a jeggyel még mindig várólistán vagyok (második), három napja hasmenésem van, ma már hánytam is, jó kilátásokkal indulok neki a holnapi napnak és az útnak.

A sok mindent ami az utóbbi időben történt hamarosan pótolni fogom, addig is remélem mellém áll a szerencse holnap. December 8án lesz a vizsga, jelen pillanatban ez a legfontosabb.

December 13án végre jön a család, végrehajtjuk a Nagy Utazás II.-t élőben.

Kalandra fel!

Tuesday 24 November 2009

Gyertek népszerűsítsük a kasztok közötti esküvőt


Imádom ahogy az indiaiak mindent olyan egyszerűen és szépen megoldanak. Ha valaki egy új cipő márkát akar kitalálni és nevet kell találjon neki, akkor valószínüleg az alábbiak közül az egyik variáció fog fennállni:

1. A saját neve lesz az általa gyártott cipők márkája
2. Taj Mahal, Mumbai vagy valami hasonló híres Indiai fogalom
3. Valamelyik a következők közül: "Jó Cipő" "Tuti Cipő" "Cuccos Cipő"

A fenti fotót a piacról hazafelé útközben készítettem, semmi sallang, sejtetés vagy humor, nagyon egyszerűen elmondja a lényeget: légyszi modernizálódjunk, menj hozzá a szegénylegényhez ha az tenne boldoggá. Pont.

Monday 23 November 2009

Balakalakaar, meghívás az árvaházba és a kedvenc kis lurkóim


Persze nem ez a kissrác, hanem egy másik. Nagyon másik.

Nemrég volt gyereknap és ez alkalomból az AIESEC szervezett egy gyereknapi programot nehéz helyzetben élő gyerekeknek (árvák és gettóban élők). A gyakornokokkal Global Village-t dobtunk össze a gyerekeknek, nem annyira oktató jelleggel, mint egyszerűen azért, hogy találkozzanak, beszélgessenek külföldiekkel (ez nem a mi ötletünk volt).

Az esemény jól sikerült, rengeteg kisgyerekkel beszélgettem (Szia, mi a neved, hány éves vagy, szia), zászlókat festettünk az arcukra, fogócskáztunk, ilyesmik. Egy adott pillanatban valahogy egy kis csapat gyerek közé beültettek, beszélgettem velük, kiderült hogy árvaházban laknak és nagyon szeretnék ha meglátogatnám őket, megadták a címet is, és most erősen gondolkodom hogy mégiscsak el kellene menjek hozzájuk. Rég nem rajongtak értem úgy a gyerekek mint ott.

A kedvenc kislányom az eseményről, gyönyörű mosoly, csillogó szemek:



És a többi kedvenc gyerek:




Saturday 21 November 2009

Feljegyzések a riksadrájverről, avagy BRVE



Kicsi, sovány, izmos.

Néha fillérekért teker, néha drágán adja magát, néha alkuszik.

Ő a riksa vezető. Bár a vezető megnevezés az ő esetében túlzás, mert biciklit vezet, vagyis teker, de mégsem lehet tekerő-vezetőnek nevezni. Esetleg bicikliriksavezetőnek, de ez sem az igazi. Mindenesetre, nem ez a lényeg, az egyszerűség kedvéért maradjunk a BRVE megnevezésnél (Biciklis Riksát Vezető Egyén).

Szóval a BRVEk keveset jártak iskolába, ezért nem mindig könnyű megegyezni velük, hogy hová is vigyenek pontosan. Tegnapelőtt a 17es szektorból mentem a 16os szektorba, azaz csak szerettem volna a tizenhatosba menni, mert a BRVE úgy gondolta, hogy inkább a tizenötösbe visz, és a nyelvi nehézségek miatt nem értettem hogy miért ott kötöttünk ki pontosan, de nem nagyon tudtam vele megvitatni a témát, így inkább leszálltam, fizettem, és szépen visszagyalogoltam egy szektort.

A legtöbb BRVE béreli a bicóriksáját a Keresztapától, bizonyos összegért minden hónapban, de arra is van lehetősgég, hogyha össze tud spórolni (amellett, hogy az egész családját eteti) egy riksányit akkor megvásárolhatja és saját szakállára dolgozhat. Amúgy egy ilyen bicikli-riksa két emberre van tervezve, de olyat is láttam már, amiben öten ültek (!!), de annyira lefoglalt elbambulni a dolgon, hogy nem vettem elő a fényképezőt hogy megörökítsem a pillanatot.

Nagyrészük vályogkunyhókban lakik a családjukkal, egy háziasszony feleséggel és sok gyerekkel (ez a tipukus felállás). Angol tudásuk érdekes módon van, igaz elég korlátozott, de azért nagy nehezen megértik a számokat meg azt, hogy állj meg, induljunk, köszönöm. Bár olyan BRVE-vel is volt már dolgom, aki egyáltalán nem ismerte az arab számokat vagy a latin betűket, ezért aztán negyvenöt (!) percig kerestünk egy házszámot.

Mostanában van állandó riksásfiúnk aki elvisz a munkába félútig (az egyik gyakornokot aki tőlem nem messze dolgozik, meg engem), már tudja hogy honnan hová megyünk, nem is kell mondjunk neki semmit, csak odamegyünk, beülünk, és ő teker. Hazafelé jövet is néha bicikliriksás fuvarra kényszerülünk, olyankor olyan helyen ülünk be ahol sok sok riksa várakozik (mint egy taxiállomás), és vitáznak a kegyeinkért. Általában hamar megegyeznekk hogy kié a fogás, de ha nem akkor találomra beülünk az egyikbe, és azzal a kérdés el van döntve.

Általában rövid távú fuvarozást vállalnak, de egy nagyobb összegért szerintem a város másik végére is eltekernének. Kora reggel kezdenek, késő estig dolgoznak, sokan egyszerűen az utcán alusznak, a riksájukon ülve, ezért ha az ember az éjszaka közepén odamegy hozzájuk és felébreszti őket, rögtön munkába állnak. Összeségében egyszerű, kedves emberek, nagyjából megbízhatóak (az eltévedéses incidenseket leszámítva), és az indiai közlekedés működésében meglehetősen kulcsszerepet játszanak, kicsit olyanok mint a szegények taxisai.